Több ezer bor, több száz nemzetközi szakember és szigorú, vak bírálat – a Berliner Wine Trophy ma a világ egyik legnagyobb és legfontosabb borversenye. Koch Pálma idén zsűritagként vett részt a megmérettetésen, ahol nemcsak borokat kóstolt, hanem egy átfogó képet is kapott arról, merre tart ma a nemzetközi borvilág.

A Berliner Wine Trophy 2026 a világ egyik legnagyobb, az OIV szabályai szerint működő borversenye. A mezőny mérete jól mutatja a jelentőségét: egy-egy kiadás során akár 6-8 ezer bort is beküldenek a világ minden tájáról, amelyeket nemzetközi zsűri bírál több napon keresztül.
A rendszer egyik legfontosabb sajátossága, hogy csak a borok legjobb 30%-a kaphat érmet, így a díjazás valóban szűkített mezőnyből kerül ki. Ez az egyik oka annak, hogy a Berliner Wine Trophy-érmeket a szakmában különösen komolyan veszik.
A bírálat teljesen vakon zajlik: a zsűritagok nem ismerik a termelőt, az országot, csak a fajtát és az évjáratot. A pontozás egy nemzetközi, 100 pontos rendszer szerint történik, a végső eredményt pedig több bíráló véleménye adja ki.

Mit mutatnak ma a borok a világból?
„Egyértelmű képet kaptam arról, hogy mennyire különböző stílusok működnek a világ különböző részein” – meséli Pálma. Különösen érdekes volt számára a spanyol vörösborok világa: a mindennapokra szánt tételek gyakran egy kevés maradékcukorral készülnek, ami számunkra szokatlan, de a helyi fogyasztók számára teljesen természetes. „Ilyenkor bírálóként az a feladat, hogy elvonatkoztassunk a saját ízlésünktől, és a bort a maga stílusában értékeljük.”
A fehér- és rozéborok esetében viszont egyértelmű trend rajzolódott ki: a könnyed, gyümölcsös stílus dominál, amely nemzetközi szinten is jól működik.
Meglepő tapasztalatok – alkohol nélkül is működhet
A kóstolások között akadt egy különösen emlékezetes élmény is: egy alkoholmentesített pezsgő, ami meglepően szépen visszaadta a tradicionális pezsgők karakterét.
„Őszintén szólva nem erre számítottam, de teljesen élvezhető volt, és szakmailag is izgalmas tapasztalatot adott.”
Egy nap a zsűriben
A bírálat szigorúan felépített rendszer szerint zajlik. A közös reggeli után kezdődik a munka, egy bizottság naponta 3–5 flight-ot kóstol végig, ami nagyjából 100 bort jelent.
Minden flight egy adott fajtára vagy régióra épül, a kóstolás pedig teljes csendben történik. Mindenki önállóan pontoz, majd a rendszer megmutatja az átlagot. Ha nagyobb eltérés van a pontszámok között, a zsűri megbeszéli a tételt.
A tempót a bizottság elnöke irányítja: van, amikor néhány perc alatt egyértelmű a döntés, máskor hosszabban időznek egy-egy bornál. A szünetek viszont kötelezőek – minden flight után 15 perc pihenő következik, hogy a bírálók végig frissen tudjanak dolgozni.
Mit ad ez egy borásznak?
A verseny nemcsak értékelés, hanem tanulási lehetőség is. A polci árak nem jelennek meg a bírálat során, azonban lehet rá következtetni, ha a bírálónak sok tapasztalata van, hiszen miután végigbírálunk 20-25 tételt / egy flight-ot, a bírálat végén megjelenik az ország ahol az adott tételek készültek. Ez egy nagyon ritka alkalom arra, hogy ennyire sokféle borral, fajtával és szemlélettel találkozzon az ember rövid idő alatt.
„Ez egy nagyon erős szakmai tükör – az egyik legreálisabb visszajelzés, amit a saját borainkról és a nemzetközi mezőnyről kaphatunk.”
Berlin – egy kis kontraszt
A verseny helyszíne, Berlin egy igazi nyüzsgő világváros, külön világot képvisel. „Óriási, nyüzsgő város, rengeteg impulzussal – de hozzám a napsütés és a természet közelebb áll.” – mesélte Pálma.
Talán pont ez a kontraszt adja az élmény erejét: néhány nap a világ borainak sűrűjében, majd visszatérés a saját ritmushoz – egy kicsit több tapasztalattal, tisztább képpel.
