A Pince a Villányi Borvidék szívében, Nagyharsányban található több neves borászat pincéjének szomszédságában. A szőlőültetvények Diósviszló mellett a remek adottságokkal rendelkező Imre völgy lankáin terülnek el. Erről a területről szüretelt kékszőlőkből több hazai és nemzetközi borversenyen nagyaranyérmes vörösbor is született már. A szakmának már feltünt, és várhatóan a mára fogalommá vált nagy nevű dülők sorába is felkerülhet, mint például az Ördögárok, Jammertál, Kopár és a Fekete-hegy. Azonban, ezen cél eléréséhez még nagyon sok szép bornak kell keletkeznie, amihez az alapok lerakása már megtörtént. Ezután akkurátus odafigyelésre, rengeteg időre és munkára, valamint a fogyasztók pozitív visszajelzéseire és természetesen a borversenyek jó eredményeire lesz szükség.
A nagyharsányi iker présházat eredetileg a Bordás család a XIX. század végén építette, és rengeteg messze híres bort érlelt pincéjében. Az időközben romossá vált épületet 2010-ben kezdtük el eredeti állapotába helyreállítani. Pince renoválását a présház követte, és a belső berendezései a XXI. század borászati elvárásainak megfelelően kerültek kialakításra. A Koch borászat Villányi Borvidéki borai itt fejlődhetnek igazi prémium tételekké.
„A borokat a szőlő ültetvényekről szemlélem, a boraim ízét a szőlő húsából, érettségét azok magjából érzem ki.” A villányi VinArt szőlőbirtokon készülnek a Borászat prémium, bordeaux-i stílusú, komplex vörösborai. A pincészet villányi borkészítési filozófiája a szigorú terméskorlátozás és a kisfahordós, majd hosszú, palackos érlelés.