Kadarka Champion díj

Koch Csaba történelmet írt!

Kadarka Champion díj

Kadarka sikerek

A minap megrendezett XXIII. Kadarka Nemzetközi Borversenyen a legmagasabb elismeréssel, Champion-díjjal tüntették ki Koch Csaba 2015-ös kadarkáját. A hajós-bajai borász mióta kadarkát termel, minden évjáratával Champion díjat kapott valamelyik nemzetközi megmérettetésen!

„Hiszek abban, hogy gondos, a környezetet nem terhelő szőlőtermeléssel, tiszta, figyelmes pincemunkával megjeleníthető a kadarka igazi arca, amit mifelénk a bácskai talaj és a bőséges, éltető napsütés is segít” – magyarázza Koch Csaba, mi állhat a páratlan sikersorozat mögött. Mióta ugyanis a korábban már az Év Pincészete elismeréssel is megtisztelt borász kadarkát termel, sorra kapja az aranyérmeket ilyen fajtájú boraiért. Szűztermése, a 2011-es évjáratú kadarka a legmagasabb pontszámmal (94,5 ponttal) hozta el a csúcsdíjat a 2013-as nemzetközi kadarkaversenyről – a második helyezett akkor a kadarka professzornak is hívott Balla Géza lett.

A sikerek már-már unalmasan követik egymást azóta is: 2012-es és 2013-as évjáratai a Vajdahunyad Várában megrendezett meghívásos nemzetközi kadarkaversenyen nyerték el egy- egy évben a Champion díjat, és választották meg őket Az Év Kadarkájának. Az egyetlen díjmentes évjárat a 2014-es, ám ez is csak azért, mert a csúcsminőség iránt elkötelezett Koch Csaba abban az évben nem készített kadarkát… A 2015-ös évjárat azonban újra nagyot szólt: ezt érdemesítették Kadarka Champion-díjra a napokban megtartott borversenyen.

Hírek 4. oldal

Címkék:
Borok, Gyümölcslevek rendelése