

2017-ben tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Egyházi és Világi Borok Versenyét. A benevezett borokat az Imregi Rendezvényházban kóstolták és értékelték a Borbírák.A Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület 2017-ben Ceglédet választotta a versengés helyszínének. Nevezni lehetett fehér, rozé, siller és vörösborokkal. A borverseny megnyitóján az alpolgármester kiemelte, a bor múltunk és jelenünk része, és láthatjuk: a jövőnké is, hiszen igen szép számban érkezett az ország minden tájáról, borvidékéről minta a kóstolásra.A Koch Borászat eredménylistája:Koch Prémium Néró Rosé 2016 -Különdíjas, arany éremVinart Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 2013- aranyKoch Prémium Irsai Olivér 2016- ezüstKoch Prémium Cserszegi fűszeres 2016- ezüstKoch Prémium Cabernet Sauvignon 2015- ezüstKoch Prémium Kékfrankos 2015- ezüstKoch Hajós-Bajai Prémium Chardonnay 2015- ezüstMondial du Rosé – Cannes aranyérem Rozé világverseny
Mondial du Rosé – Cannes – Néró rozé 2016 aranyéremA 2017. évi a 14. Mondial du Rose, a rozé borok világversenye Cannes-ban, ahol a több mint 400 díjazott között 14 magyar bort is elismertek a bírák (például a Font, a Frittmann vagy a Dúzsi Borászat több tételét), azonban aranyéremet kizárólag Koch Csaba 2016-os Néró rozéja érdemelte ki.A hajós-bajai borász első, ebből a fajtából készített rozéja izgalmas tétel: a néró csemegeszőlőt az 1960-as években nemesítette Csizmazia József és Bereznai László, és 1993 óta államilag elismert fajta.Bár csemegeszőlő, szokatlanul magas cukorfokkal lehet szüretelni, és szakértők szerint bora kifejezetten gyógyhatású, sőt, még a gyulladást is csökkenti. A cannes-i zsűri ezúttal azonban nem a bor medicinában hasznosítható tulajdonságait értékelte, hanem annak kiegyensúlyozottságát, és a rozék világában üdítően markáns, mégis kedves zamatait.Forrás: vendeglatasmagazin.huBaja város borai – 2017. évi Bajai Borverseny
A Bajai Borversenyre 10 bortermelőtől idén 61 minta érkezett melyből 21 fehér, 15 rozé, 21 vörös, 4 desszertbor volt.Baja Város Borai 2017-ben:Fehér: Koch Borászat: Prémium Irsai Olivér fehérbor 2016Rozé: Sümegi Dragan Pincészete Cabernet Sauvignon- Kékfrankos rozé cuvée 2016Vörös: Koch Borászat: Prémium Kadarka 2015 A Koch Borászat eredményei:Prémium Kadarka 2015 – Nagy-AranyPrémium Cabernet Sauvignon barrique 2012- AranyPrémium Cabernet Franc 2013- AranyPrémium Kékfrankos 2015- AranyPrémium Cserszegi fűszeres 2016- AranyPrémium Irsai Olivér 2016- AranyPrémium Chardonnay 2015- EzüstPrémium Néro rosé 2016- EzüstPrémium Cabernet Sauvignon-Pinot Noir cuvée 2013- EzüstPrémium Cabernet Sauvignon 2015- EzüstPrémium Cabernet Sauvignon rosé 2016- EzüstPrémium Rosé cuvée 2016- EzüstVinArt a Németek vörösbora! Rangos kitüntetés
Magyarországi Németek Országos Borversenye MecseknádasdA baranyai településen csaknem három évtizedes hagyományra visszatekintő megmérettetés tizedik alkalommal országos merítésű, azóta közösen szervezi a Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők Egyesülete a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatával. Az évről évre egyre rangosabb versenyre az idei esztendőben kiemelkedően sok nedűt neveztek, amelyek jó minősítésben és kitüntető címekben reménykedve szálltak versenybe.Ezúttal is a „Magyarországi Németek Bora 2017” kitüntetés volt valamennyi közül a legelőkelőbb.Idén a „Magyarországi Németek Fehérbora” a mecseknádasdi Garai Pincészet 2016-os sauvignon blanc-ja lett.A „Magyarországi Németek Vörösbora” címet a villányi VinArt Pincészet 2012-es cabernet sauvignon-ja érdemelte ki, a „Magyarországi Németek Rozéborává” pedig a soltvadkerti Erdős Borászat 2016-os kékfrankos rozéját választotta a zsűri.A Koch Borászat éremlistája:Hajós- Bajai Cabernet Franc 2013 – aranyHajós- Bajai Cserszegi fűszeres 2016 – aranyVillányi Cabernet Sauvignon Classicus 2013 – aranyVillányi Cabernet Sauvignon Prémium 2012- aranyVillányi Cabernet Sauvignon Classicus 2012- aranyVillányi Csanád Cuvée 2012- aranyVillányi Rosé 2016 – aranyHajós- Bajai Kadarka 2015 – ezüstHajós- Bajai Rosé Cuvée 2016- ezüstHajós- Bajai Cabernet Sauvignon Rosé – ezüstHajós- Bajai Chardonnay 2015- ezüstVillányi Portugieser 2015 – ezüstAranyló Koch borok – 49. Villányi Borverseny
Ezüstérmet kapott a Koch Késői szüretelésű Chardonnay a Chardonnay du Monde borversenyen!Tovább fokozódik Koch Csaba nemzetközi sikerszériája, az olaszországi, majd németországi arany és TOP Gold elismerések mellé most Franciaországból hozott haza érmet a borotai borász.A Chardonnay du Monde borverseny a chardonnay borok és pezsgők legrangosabb nemzetközi megmérettetése, melyet 1994 óta rendeznek meg. A benevezett borokat 300 főből álló, fele-fele arányban francia és nemzetközi tagú zsűri bírálja el. 2017-ben 38 országból 706 minta érkezett, 235 érmet osztottak ki, melyekből 55 arany és 180 ezüst díj talált gazdára.Az erős nemzetközi mezőnyben a Koch Borászat 2015-ös Prémium Hajós-Bajai Késősi Szüretelésű Chardonnay bora ezüst érmet kapott!VinArt Nagyarany – XVI. Országos Syngenta Borverseny
Remekül szerepeltek a Koch borok a XVI. Országos Syngenta Borversenyen! A borászat egy nagyarany, hét arany és további hét ezüstéremben részesült! A nyertes borok:Villányi Cabernet Sauvignon Prémium 2012- NagyaranyHajós-Bajai Prémium Cabernet Franc 2013- AranyéremVillányi Csanád Cuvée 2011- AranyéremVillányi Csanád Cuvée 2012 -AranyéremHajós-Bajai Prémium Rosé Cuvée 2016- AranyéremVillányi Portugieser 2015 -AranyéremPrémium Néró Rosé 2016- AranyéremHajós-Bajai Prémium Chardonnay 2015- AranyéremHajós-Bajai Prémium Cserszegi Fűszeres 2016- EzüstéremVillányi Cabernet Sauvignon Classicus 2012 – EzüstéremVillányi Rosé cuvée 2016- EzüstéremVillányi Cabernet Sauvignon Classicus 2013 – EzüstéremHajós-Bajai Prémium Cabernet Sauvignon Rosé 2016- EzüstéremHajós-Bajai Prémium Irsai Olivér 2016 – EzüstéremHajós-Bajai Prémium Kadarka 2016- EzüstéremEzüstérem a MUNDUS vini borversenyről!Újabb nemzetközi elismeréssel gazdagodott a Koch Borászat
2001 óta kerül megrendezésre a MUNDUS vini nemzetközi borverseny Németországban, melyet évente kétszer, nyáron valamint ilyenkor kora tavasszal rendeznek meg. A világverseny idén ünnepelte 20-ik születésnapját. A nívós megmérettetésre 40 országból 6167 minta érkezett, melyek közül mindössze a nevezett borok 40% részesült bármilyen elismerésben.Magyarország összesen 20 érmet szerezett, Koch Csaba villányi birtokának 2012-es Prémium Cabernet Sauvignon bora pedig ezüstéremben részesült!A bornak nem ez az első nemzetközi sikere, többek között a Bergamoban rendezett merlot és cabernet fajták világversenyén, valamint a németországi PAR Nemzetközi Borversenyről is aranyéremmel tért haza.A MUNDUS vini borversenyen szépen szerepelt a pincészet Hajós-Bajai Prémium Cserszegi Fűszerese is, mely 85 pontot kapott az erős nemzetközi mezőnyben.Vince-nap Temerin – Nemzetközi Vince-napi borverseny